Alvásproblémák, krónikus fáradság, bűnösség érzése, csökkent étvágy, állandó szomorúság és szorongás,, ingerlékenység, koncentrációs zavar, az érdeklődés elvesztése az élet dolgai iránt – mind a depresszió jelei. A depresszió mély belső szomorúságot takar, olyan elfojtott érzelmek felhalmozódását jelenti, amelyek, konfliktust okoznak a test és a lélek között. A depresszió belülről felemészt, nyomorultnak, értéktelennek érzem magam. Folyamatosan a múltban élek, és nem vagyok képes ezen túltenni magam. A jelen és a jövő nem létezik számomra. Fontos, hogy a dolgokhoz való hozzáállásomon változtassak, mivel már minden más mint azelőtt. A depresszió gyakran egy igen fontos mérföldkő az életünkben, mert arra kényszerít, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Mindenáron egy másik életet szeretnék. Az ideáim (az álmaim) és a valóság (a történések) között őrlődőm. Feszültség húzódik aközött, ami vagyok, és amivé válni szeretnék. Belső egyensúlyom felborul (amely talán hormonális is), rám se lehet ismerni. Úgy érzem, korlátoznak, szépen lassan elveszítem létem lényegét, az élni akarásomat, az életkedvemet. Haszontalannak érzem magam.
A depresszió oka általában a körülöttem lévő dolgokban keresendő, egy élethelyzetben. Legyen szó az engem körülvevő emberekről (szüleim, gyerekeim, barátaim), állatokról vagy dolgokról (a munkám, a házam, a bútoraim). Lehet szó arról, hogy félek valaminek az elvesztésétől, vagy valamilyen súlyos vita uralja a közvetlen környezetemet (pl testvérek közötti vita).
Íme néhány mondat, amelyek ezt a helyzetet jól illusztrálhatják: „Megfulladok tőled!”, „Elszívod előlem a levegőt!”. Néha nehéz kijelölni saját magunk és életterünk határait. Mi az ami csakis a sajátom, mi az, ami másoké? A depressziós emberek gyakran nagyon érzékenyek. Mindent nagyon intenzíven megélnek, ami körülöttem történik, érzékenységem megtízszereződött – ezért érzem úgy, hogy a környezetem megfojt engem. Feladom, mert túl nagy a teher. Nincs többé kedvem élni, és bűnösnek érzem magam azért, amivé váltam. Hajlamos lehetek önpusztító magatartásra. Figyelemre, odafigyelésre van szükségem, hogy újra megtanuljam értékelni magam, de a depresszió tudat alatt a környezetemet manipuláló eszközzé is válhat. Az életemnek nem része többé a nevetés. Bármi legyen is búskomorságom oka, mostantól megvizsgálom, melyek a depresszióm mögött húzódó valódi okok. Fiatalként nagy feszültség, nyomás alatt voltam? Melyek azok a jelentős, gyermekkoromban megélt események, amelyek miatt az életemet ennyire hiábavalónak érzem? Egy szeretett személy, az életem értelmének elvesztése, vagy az, hogy nem látom, hogy merre tart az életem? A valóság és a kötelezettségeim elől való menekülés semmire sem jó (pl az öngyilkosság), még akkor sem, ha néha ez tűnik a könnyebb útnak. Fontos, hogy tudatában legyek a kötelességeimnek. Az antidepresszánsok nem elegendőek a depresszió elmulasztására: meg kell keresnem a betegség valódi forrását. Mostantól tudatára ébredek annak, hogy egyszeri és megismételhetetlen vagyok. Rendkívüli belső értékekkel rendelkezem. Újra visszanyerem saját magam és az életem feletti irányítást. Választhatok a „feladás” és a „küzdés” között. Minden adott a sorsom megváltoztatására. Ha felelősséget vállalok a saját életem felett, szabadabb leszek, és az erőfeszítéseim elnyerik méltó jutalmukat.
Info: Lucie Berni